„Az állampolgárok életének egyszerűbbé tétele érdekében szükség van egy online időpontfoglaló rendszerre. Ennek kell kezelnie a Kormányablakok folyamatait is.”
A cél egyszerű volt, a hozzá kapcsolódó feladatok viszont hatalmasak. Egy újonnan létrehozott, többségében új folyamatok szerint működő hivatal az online térben is meg szeretne jelenni - ez volt a kiindulópont. A jogi tanácsadást, valamint az igények és munkafolyamatok felmérését követően elkezdtük a rendszer- és adatbázistervezést. A középpontban a Kormányablakok folyamatkezelője állt, a külvilág felé pedig az időpontfoglaló rendszernek kellett megjelennie. A működtetéssel kapcsolatban voltak megkötések, melyeket szintén figyelembe kellett vennünk.
A konzultációk és a tervezés után hozzákezdtünk a munkához. A kész termék siker volt, mindenki szerette. A tesztelés felfedett néhány kérdéses pontot, melyeket kezelnünk kellett, de az összkép nagyon jó volt. A következő lépés a kormányablakokban lévő sorszámkiadó API-jának fejlesztése volt. A legnagyobb feladat a központi nyilvántartó implementálása volt, nagyon sokat kellett egyeztetnünk miatta, míg megfelelően működött.
Az első évet követően szükség lett új funkciókra az applikációban. Ezek hozzáadása megtörtént és az első pillanattól tökéletesen működnek. Nagyon sokat tanultunk az állami projektekről és a beszállítókról és azóta számos hasonló folyamatba kapcsolódtunk be.